Vasák Ivánra emlékezünk

Üdvözlök mindenkit, köszönöm, hogy felkerestek engem, hogy megemlékezzek Vasák Ivánról.

Röviden: Vasák Iván 1989-ben jött. De hogyan? Illésfalvi Béla akkori főtitkár nyugdíjba ment.

Megkértem, hogy telefonáljon a minisztériumba, hogy ki legyen az új főtitkár. Eddig mindig a minisztériumban döntöttek erről. Telefonon megmondták, hogy ez az eljárás sajnos már megszűnt, a rendszerváltás után nekünk kell megválasztani (a főtitkárt).

5 pályázat érkezett: 4 halló, 1 siket. Nagyon csodálkoztam: ki az az egy siket? Vasák Iván megpályázta!

Eddig mindig úszóedző és tanár volt. A pályázatot a 3 tagú Jelölőbizottság olvasta el. A Szövetség részéről én mint elnök voltam benne. Ezért őt láttam szimpatikusnak és az írását is jónak találtam.

1989 óta a Szövetség Küldöttközgyűlése választotta meg az új főtitkárt. 1989 óta ő lett az első siket főtitkár. 16 évig dolgozott a Szövetségben.

Persze, jól kommunikáltunk, jó viszony volt köztünk, mindig valahogy meg tudtunk mindent beszélni a munka során. De tudni kell, a rendszerváltozás után nekünk kellett kidolgozni az önállóságot, már a minisztériumi utasítás nélkül.

1. A tagok viszonya, kapcsolata
2. A jelnyelv elismertetése, kiharcolása
3. Munkatársak viszonya, kapcsolata

Igaz embert, szerény, jó vezetőt találtunk benne. Sokat tanultam tőle.

Legnagyobb büszkeség, hogy 1991-ben Iván engem kért fel küldöttként Japánba, a Világkongresszusra, én képviseltem, ez volt a legnagyobb büszkeségem. Sok anyagot hoztam, Ivánnal kidolgoztuk, megírtuk, elég vastag beszámolót adtunk le.

Japán mintára alakult a Szövetség munkamódszere. Iván kidolgozta az önállóságot, megpróbált először helyiségeket szerezni, biztosítani. Sok szervezetnek vidéken nem volt saját helyisége, hanem állami tulajdonban volt, majd később az államtól megkaptuk.

Második fontos a jelnyelv. Jól tudta, Ivánnal megbeszéltük. Illésfalvi idejében a német jelkönyvet másoltuk. Ezért az nem volt jó, így Iván kidolgozta az új magyar (saját) jelnyelvi könyvet.

Nagy büszkeség… mi volt? Ő tanult, 2 diplomát szerzett, egyiket a sportban, másikat az oktatásban. Iskolában tanár volt. A Szövetségben a tagokkal jó viszonya, kapcsolata volt. Emberséges, szerény, nyugodt – sokat tanultam tőle – vezetőként nagyszerű volt.

Kétszer voltunk együtt külföldön, első alkalommal Svédországban a bilingvalizmus (kétnyelvűség) miatt. Szerette volna Magyarországon bevezetni, de nem sikerült, mert a főiskola elzárkózott. Azóta kidolgozta a saját jelnyelvitolmács-képzést.

Második találkozó: Vasák Ivánnal szép emlék volt az ausztráliai út, ahol világkongresszus volt Brisbane-ben.

Tehát a magánéletben, a nyugdíjazása után is jó kapcsolatban voltunk. Sajnálatos módon sokszor beteg volt. Betegsége alatt is sokat dolgozott. Emberséges, nagyon tisztelettudó ember volt.

1989-ben jött a Szövetségbe és elnökségem alatt 12 évig együtt dolgoztunk: jóban, rosszban mindig a siket és nagyothalló tagok érdekében dolgoztunk. Én a siket és nagyothalló tagokért, ő szakmai vonalon irányított a Szövetségben. Kiváló, megbecsült ember volt.

Mit üzenek a mai fiataloknak? Hát én megmondom őszintén, sajnálom, hogy sokan nem ismerték őt. Ő mindig kiváló szakember volt, nagyon szerette a fiatalokat. Sportban, oktatásban, a Szövetségben – mindig jó kapcsolatban volt.

Ezért mondom a fiataloknak: tiszteletet, megbecsülést érdemel. Ő volt a második Oros Kálmán.