Így búcsúztunk
Búcsúbeszédek
dr. Kósa Ádám, a SINOSZ elnökének temetési búcsúbeszéde
Tisztelt Gyászoló Család, Gyászoló Sorstársak, Barátok!
Mélyen megrendülve állok Vasák Iván hamvai előtt. Siketlimpiai bajnok, a nemzetközi siket sportélet egyik alapembere, sok száz siket úszó és vízilabdázó felnevelője, siket kisiskolások százainak nevelőtanára és a SINOSZ volt főtitkára előtt. Feleségével, Nórával közel ötven évig élt boldog házasságban. Egész élete példa számunkra.
Vasák Iván az én pályafutásom minden állomásán jelen volt. Már kisgyerekként is jól megnézett magának, mikor szüleimmel és más barátokkal összejárt. Amikor első magyarként hazámat képviseltem a Siketek Sí Európa Bajnokságán, Iván volt a csapatvezetőm. Én és edzőm voltunk a csapat, ő pedig a csapatvezető. Megismerhettem minden oldalát. A kemény érdekérvényesítőét, amikor küzdenie kellett érdekemben. A kedves, határozott, de bátorító pedagógusét, amikor támogatnia kellett. A humoros társasági emberét. És a szigorú csapatvezetőét, amikor kérlelhetetlenül ismertette az előttem álló feladatokat a fárasztó edzések után is.
A jogi egyetem elkezdése után Iván lehetőséget látott bennem, feladatot adott, először kevesebbet, majd többet és még többet. Éreztem, hogy hasznos lehetek. Ifjúsági vezetőként, majd elnökségi tagként is támogatott, de ha kellett, egyszerűen nemet mondott. Többször is fájt ez nekem, de meg volt győződve arról, hogy ez helyes, és kitartott mellette, éppen ezért én is kitartottam mellette. Ez tette őt Vezetővé, és ezért vagyunk annyian itt, mert tiszteltük és szerettük Vasák Ivánt.
Kedves Gyászolók! A következő gondolatokat a SINOSZ korábbi és jelenlegi munkatársai nevében is mondom el, együtt hajtva fejet Vasák Iván emléke előtt.
Bár sokan már nem találkozhattak veled, de Vasák Iván nevét oly sokat emlegetik a SINOSZ-tagok és munkatársak, hogy létezésed, munkásságod és szellemiséged soha nem fog feledésbe merülni. Sokan tudtuk, megértettük és követtük céljaid, mert mindig egyértelművé tetted, hogy miben kell mögéd állni. Tettekben és elvekben egyaránt sokan követőid voltunk. Tudtad mindig, hogy kik a társaid ezen az úton, és mindig volt bátorságod megválni azoktól, akik csak hátráltattak, nem tudtak, vagy nem akartak azonosulni a siket és nagyothalló emberek érdekében végzett munkáddal.
Ismertük azt a „Vasákot”, akinek zord tekintete minden szónál többet mondott, de ismertük azt az Ivánt is, akinek embersége, megértő hozzáállása, elhivatott és végtelen következetes munkája vész esetén azonnal egységbe tudta kovácsolni közösségünket.
Nem voltál könnyű vezető, nem voltál túl türelmes vagy elnéző sem, és nem voltál kíméletes sem, ha ott volt előtted a cél, amit el akartál érni. Szeretted és elvártad az őszinteséget, még akkor is, ha ez sokszor fájdalmat okozott neked. A megalkuvást azonban soha nem tűrted.
Mindig tudtad, hogy kiben bízhatsz, kire számíthatsz, kire támaszkodhatsz. Azokat cserben sosem hagytad, munkájukat tiszta szívből elismerted és tevékenységüket minden erőddel támogattad. Tetted ezt sokszor olyan bizalommal, amit csak akkor tud adni az ember, ha képes önmaga kishitűségét is félretenni.
Felnéztünk Rád, mert kitartásod és tenni akarásod legyőzte a saját félelmeinket, de láttunk Téged elesni, és elkeseredni és az akadályoktól fizikailag és szellemileg is elfáradni. Azt is láttuk, ahogy erőre kapsz – újra és újra – és emelt fejjel fogadod el, amit sorsodul választottál. Ez nem más, mint élére állni azoknak, akik önmagukat nem tudják olyan bátran és olyan elhivatottan képviselni, ahogy ezt Te tetted 16 éven át.
Vasák Iván szerette a sportot, szerette a gyerekeket, szerette a SINOSZ-t, a siketek és nagyothallók közösségét. Kitartóan és kérlelhetetlenül haladt előre útján. Hálás vagyok a sorsnak, hogy részese lehettem ennek a korszaknak. Amikor a járatlan útból járt út lett. Amikor sokszor kétkezi munkával kellett az akadályokat lebontani, hogy könnyebb legyen az életünk ma. Ami ma természetes, azt akkor még elképzelhetetlen volt. Nekünk messze könnyebb dolgunk volt, bár harcunkat a siket és nagyothalló emberekért ugyanúgy, könyörtelenül, kitartóan meg kellett vívnunk. Ezt Vasák Ivánnak köszönhetjük.
Halála előtt három nappal meglátogattam a kórházban. Az ember ilyenkor fél szembenézni a valósággal, hiszen ez egyben tükörkép a ránk váró sorsról, mert a halál senkit nem kerül el. Vasák Iván készült a halálra, követni akarta már szeretett feleségét, de biztos vagyok benne, érezte azt is, nincs egyedül. Mondtam neki: „Iván, ne halj meg, meg tudsz gyógyulni!”. „Iván, szeretünk!” És akkor Iván felemelte kezeit: „Én is szeretlek titeket.”
Köszönöm tiszta szívemből a szolgálatodat, és búcsúzunk tőled itt mindannyian: Isten veled, Iván! Emléked a szívünkben örökké megőrizzük.
dr. Tapolczai Gergely, a SINOSZ országos elnökségi tagjának temetési búcsúbeszéde
Tisztelt Gyászoló Család, Gyászoló Sorstársak, Barátok, Sporttársak!
Vasák Iván korszakos alakja a magyar siketek történelmének, mind a sport világában, mind az érdekvédelmi területen is. Remek úszó és vízilabdázó volt, kétszeres Európa-bajnok, kétszeres siketlimpiai bajnok. Egy 1962. évi Népsport-cikk szerint az akkori ifjúsági szövetségi kapitány felfigyelt az ifjú Vasákra, miközben a siketek hallókkal meccseltek, idézem: „nagyszerű lábtempója van ennek a nyurga gyereknek, ez a vízilabdában erény”.
Ennél fontosabb eredmény, hogy siket gyerekek százait tanította meg úszni és vízilabdázni. Velük is eredményes volt, Európa-bajnokságot, Siketlimpiát is nyertek. Közben Magyarországon siketként elsőként diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán 1982-ben, majd a Gyógypedagógiai Főiskolán is, 1986-ban. Ezzel is példát mutatva az utána érkező generációknak.
Nemzetközi színtéren is segítette a siketek sportját, elsősorban vízilabda technikai vezetőként. Egy jellemző történet vele kapcsolatban, ami megmutatja a habitusát, a megalkuvást nem ismerő vezetőét: 1983-ban, a siketek 2. vízilabda Európa-bajnokságán, Franciaországban történt, hogy a sorsolásig nem érkezett meg az olasz csapat, nem is kaptak információt róluk. Lebonyolították a sorsolást Vasák vezetésével, kialakították a mérkőzések menetrendjét, lezárták a sorsolást. Ekkor befutott az olaszok busza, hogy játszanának. Vasák nem tért el a szabályoktól, az olaszok nem indulhattak az EB-n. Az olaszok a sajátos temperamentumukkal mindent elkövettek, megpróbáltak, botrányt csaptak. Vasák nem engedett, hajthatatlan volt, az olaszoknak haza kellett menniük…
Ez a mentalitás jellemezte Ivánt a továbbiakban is: nem ismert megalkuvást, ha siket sportolókról, ha siket közösségről, ha jelnyelvről volt szó. 1989. április 29-én nevezték ki a SINOSZ főtitkárává, ő volt az első siket főtitkár. Ezzel is példát mutatva, úttörőként, a sorstársainak. Hosszú éveken át vezette a sportszövetséget is, hol elnökhelyettesként, hol elnökként. Nagy munkabírású ember volt, emellett szeretett festeni, fotózni, kirándulni a családjával, barátaival, kutyáival.
Elmaradhatatlan társai voltak a sportban Aubel Gábor és Tariczky Péter. Nagyszerű tanítványa volt, majd munkatársa Pányi Béla. Sok mindenben támogatta őt egy másik tanítványa, Kósa Balázs is. Számíthatott mindig Csajbi Lászlóra is. Ők végig kísérték Vasák Iván életét, az utolsó időszakban is látogatták, segítettek neki, amiben csak tudtak.
Kedves Iván!
Gyerek voltam, amikor először találkoztam veled, egy iskolai pingpongversenyen. Ahogy mindannyian, én is könnyen megjegyeztelek magamnak. Nem csoda: egy siket és jelnyelvhasználó testnevelő tanár, egybevegyülve a siket diákok között. Fehér holló voltál.
Későbbiekben a SINOSZ-ban, a sportszövetségben is együtt dolgoztunk, s ahogy sokan mások, én is tanultam tőled, még ha több mindenben nem is értettünk egyet. Láthattalak érdekérvényesítés közben, amikor lobbiztál a siketek, a jelnyelv érdekében.
Mindannyian egyetértünk: soha nem voltál könnyű ember, makacs voltál, sokszor hajthatatlan, ha tudtad, másképp nem lehet elérni a célt, ami mindig a siketek és nagyothallók érdeke volt. Ha kellett, mindenkivel összevesztél, ha kellett, mindenkit támogattál. Vezetőnek lenni soha nem könnyű, te felvállaltad ezt, a stílusod, a módszered is. Egy biztos, nehéz természeted ellenére mindannyian tiszteltük az elszántságod, a tenni akarásod, azt, hogy a végsőkig elmész a közösségünk érdekében. Egyszer nyilatkoztad valahol: nincs felelőse a siketek problémáinak. Szerintem volt. Felelősséget vállaltál értünk, magad voltál az élő felkiáltójel.
Életed során sok fontos és nehéz döntést hoztál, utat törtél, bizonyítottad, siketként is lehet diplomázni, vezetőnek lenni, irányítani egy nagyobb apparátust. Életed egyik legnehezebb döntését akkor hoztad meg, amikor úgy határoztál, 16 év után nyugdíjba vonulsz a SINOSZ-ból. Erős alapokon álló SINOSZ-t vett át tőled átmenetileg az évtizedes munkatársad, Habán Zsuzsa. Néhány hónap után én lettem a SINOSZ főtitkára.
Elreppent 15 év. A vége nagyon nehéz volt… Sorsszerű, szimbolikus: február 12-én délután a fiadon kívül Habán Zsuzsa és én voltunk az utolsó látogatóid, velünk találkoztál utoljára, mi fogtuk utoljára a kezed. Meséltem a decemberi Téli Siketlimpiáról. Ott és talán utoljára felcsillant a szemed, visszatért a vasákos mosolygó tekinteted. Nem tagadhatod, a sport volt az örök szerelmed a jelnyelv mellett. Aztán a tekinteted már az imádott feleséged, Nóra után révedt…
Tisztelt Gyászolók!
Búcsúzunk Vasák Ivántól, a bajnoktól, az edzőtől, a tanártól, a főtitkártól, a sportelnöktől. Közösségünk nagy alakja mindenkiben nyomot hagyott, jelentős korszak maradt maga után, nyugodtan hívhatjuk Vasák-korszaknak is. Most még nem tudjuk, csak sejthetjük, mekkora űrt hagyott maga után.
Iván, legyen békés utad, legyenek veled az álmaid, a szeretett feleséged, a kedvenc kutyáid, és az elmaradhatatlan vízilabda! Eddig te mutattad az utat, most engedd meg, elkísérjünk Téged az utolsó utadra! Emlékezni fogunk Rád! Béke veled, Iván!
Pázmándi János búcsúbeszéde
Ez a beszéd idő hiányában nem hangozhatott el a temetésen, de itt közreadjuk.
Tisztelt Gyászoló Család, Ismerősök, Sorstársak, e mély fájdalomban együttérzők, végső tiszteletet tevők!
A halott hallgat irtózatos némaságban. Ki tudja, mit mondhatott volna még, ha az ajkát nem szorítja össze a végzet?
Ki tudja, milyen tervek, elgondolások forogtak a fejében a jövőt illetően.
A szép remények megpihennek, másra várnak, talán hasonló gondolattal, ugyanolyan lelkesedéssel, lelkiismeretesen, mintha ő tenné, ha élne. Amíg élt, nyugodt, békés életre vágyott. A sors sajnos most mást rendelt el számára, visszajut oda, ahol az életünk kezdődik és végződik.
Búcsúzni jöttünk. Örök búcsút venni egy embertől, egy szeretett férjtől, édesapától, nagypapától, sorstársunktól, sporttársunktól, barátunktól, volt kollégától, Vasák Ivántól.
Tisztelt Gyászolók!
Az együttérző gyász első szavai a közvetlen hozzátartozóké, a családé. Mindannyiunk nevében veszek végső, szívet összeszorító, fájdalmas búcsút a mindannyiunk által szeretett és tisztelt kedves férjtől, édesapától, nagypapától, sorstársunktól, barátunktól, kollégánktól, Vasák Ivántól.
Most nem találok szavakat, hogy kedves, szorgalmas, becsületes egyéniségét méltassam. Mi, akik itt vagyunk, búcsúzunk, és nagyra értékeljük tevékenységét, szeretetét, amit tett a haláláig.
Igen nagy szeretettel és lelkiismeretesen végezte munkáját, önzetlenül, odaadóan és segítő szándékkal.
Vasák Iván 1945-ben, Esztergomban született halló család gyermekeként. Egy lánytestvére van, aki Németországban él. 1951-től 1961-ig Budapesten, a Festetics utcai Siketek Általános iskolájába járt. Kitűnő eredménnyel végezte el az általános iskolai tanulmányait. Saját elhatározásából tanult tovább.
12 éves volt, amikor első ízben elment a Császár Uszodába, ahol rögtön megszerette az úszást, szerelmese lett annak. Rendszeres és lelkes edzéseket követően többször benevezett különböző úszóversenyekre.
1959-ben megalakult az első siketek ifjúsági vízilabda csapata, melynek alapító tagja volt. Sok, nehéz, kitartó munkával jutott arra a szintre, hogy versenyeken is indulhatott. Az 1961-es Helsinki és az azt követő 1965-ös washingtoni Siketek Világjátékain – úszóként és a vízilabdacsapat tagjaként 2 arany-, 2 ezüst- és 1
bronzérmet szerzett. A 200 m mellúszás selejtezőjén pedig egy teljes napig világcsúcstartó volt.
7 évig dolgozott a szakmájában, a Kossuth nyomdában kemigráfusként.
Ezt követően sikeres felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára, amelynek 4 évig volt hallgatója edzői szakon, miközben szervezési és vezetéselméletből is sikeres vizsgát tett.
1969-ben vette feleségül Nagy Nórát, akivel harmonikus házasságban éltek. Egy gyermekük született, Bence. Szeretettel foglalkozott vele, és nagyon szerette két unokáját, Bellát és Marcit.
Iván 12 év után egészségügyi okból abbahagyta a vízisportot, de a szívében mindvégig hűséges maradt, mindig nosztalgiával gondolt vissza életének erre a szakaszára.
1976-ig vízilabdaedzőként, majd újabb 3 éven keresztül úszóedzőként tevékenykedett. 24 évig dolgozott mint a CISS (siketsport nemzetközi bizottsága) technikai delegátusa és technikai igazgatója.
1982-ben ismét tanulásra szánta el magát, jelentkezett a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára, ahol ő lett az első siket diplomás. Ezt követően került gyermekfelügyelőként a Siketek Általános Iskolájába, ahol nevelő-, majd testnevelő és szakoktató tanárként dolgozott 10 éven keresztül. A rendszerváltás során pályázta meg a SINOSZ főtitkári posztját. Így mintegy 16 éven át dolgozott és küzdött a siketek és nagyothallók érdekérvényesítése és -védelme ügyében, sok terhet és a felelősségteljes feladatot magára vállalva. Több reformot hajtott végre a Szövetség szervezeti és szakmai tevékenységének területén egyaránt. Munkájának köszönhetően beindult a TV-feliratozás, minden erejével harcolt a jelnyelv fejlesztéséért és annak állami szintű elismeréséért.
Ivánról köztudott volt, hogy állatbarát. Pici nevű kutyája igaz, hű barát volt jóban, rosszban egyaránt. Hobbijának, a festészetnek sajnos kevés időt tudott áldozni, hiszen rendszeresen írt jegyzeteket, és szakmai kiadványokat készített. Gyakran fotózott és rengeteget olvasott. Sokszor látogatta a vízilabda-mérkőzéseket, és nem titkolta, hogy hétvégeken, ha ideje engedte, szívesen főzött.
Iván fáradhatatlanul küzdött a siketek és nagyothallók érdekeit szolgálva. A szekrényében sorakozó kitüntetések egyike a Szövetség által adományozott Cházár András Emlékérem arany fokozata, ill. A SINOSZ tiszteletbeli tagja elismerést is elnyerte.
Sok munkában, tevékenységben elfáradt. Betegsége nagymértékben korlátozta mozgásában, sétákban, túrákban, utazásban. De otthon, a lakásában fáradhatatlanul írt, fényképeket rakott fel, osztott meg az interneten. Ismerősei, sportbarátai, sorstársai látogatták meg, és a volt kollégái.
Betegségét nagy türelemmel viselte, nagy fájdalmait fegyelmezetten, emberhez méltóan viselte. Nagyon megviselte Nóra halála, és lelkileg nem tudta azt feldolgozni. Szenvedései egyre jobban megviselték, és már nehezen viselte el. Végül a betegsége
felülkerekedett, legyőzte őt, elhunyt 2020. február 12-én, az esti órákban.
Csend van. Egy űrt hagyott maga után, s bár azt mondják, minden ember pótolható, ha… ő? – igazán nem. Már nem mosolyog ránk, nem fog kezet velünk, nem beszélgethet velünk, és nem rak fel fáradhatatlanul képeket az internetre.
Nem… már senki nem léphet a nyomába, mert ő volt Iván.
A hétköznapok dolgos embere volt. Mindenkor kész volt segíteni és tenni.
Kedvességével, szerénységével, határozott, higgadt türelmével példát mutatott mindannyiunknak. Segítségét, munkáját és emberi hozzáállását mi értékeljük azzal is, hogy meghajlunk volt élete fölött, és igazoljuk, becsülettel, önzetlenül és szeretettel volt velünk.
Ezt a segítséget mi elismeréssel, szeretettel megköszönjük.
Örökké mozgó teste, keze megpihen.
Nem köszön már többé nekünk. Megáll a kéz, megpihen a test. Hiába várjuk már őt ezután, nem láthatjuk többé mosolygós arcát. A múló idő homokóráján lepergő homok jelzi, az idő örök, és örökké változó. A suhanó felhők az égen az egyik helyen örömet szereznek, a másik helyen pusztító vihart okoznak. Életünk is ilyen. Gyarló az ember, múlandó e földi lét. A szeretet, a megértés, a megbecsülés az, ami egy ember számára a napsugaras életet jelenti, és észrevétlenül elsuhannak felette a felesleges napok. Ég veled, s vidd magaddal a mosolyainkat, az arcunk, szívünk szeretetét! Újabb csillaggal az égen, fentről ragyogsz ránk.
Tisztelt Gyászolók!
Most, amikor búcsút veszünk az általunk hozott virágokkal a kegyelet koszorújába övezve, eljöttünk hűséggel, mert szerettük, tiszteltük őt.
Bár töredéke azoknak, kik jönni szerettek volna, így a többiek csak általunk búcsúznak.
Gondolatom ehhez így kapcsolódik, és költő szavaival búcsúzunk és mondjuk:
„Csendesen alszik; megpihent végleg,
angyalok bölcsője ringatja már.
Nem jöhet vissza, hiába hívjuk,
emléke szívünkben otthont talál.
Becsukott szemmel még látom a lelkét
ki mellettem ül és nékem mesél…
Nem marad utánad más, csak az emlék
emléked megmarad, bárhol legyél.”
A családod mélységes gyászában együttérzően osztozva, fájdalmas szívvel mondok utolsó búcsút mindannyiunk nevében.
Emléked szeretett családod szívében, sorstársaid emlékezetében élni fog. A jó Isten adjon fényt az utadhoz és békét a lelkednek!
Legyen neked a sír az örök béke, az örök megnyugvás!
Fájdalmas szívvel búcsúzunk.
Nyugodjál békében!
